Igazán szép gesztus volt a kis kapusok, illetve az Ön részéről, hogy felvette az iskola a tragikus sorsú kapustársuk Héger Ádám nevét,ezzel is megőrizve emlékét az utókor számára.



Az iskola megálmodójától és megalkotójától Kopp Andrástól kértük mutassa be röviden eddigi működésüket.

Iskolánk 15 esztendeje alakultunk és fennállásunk alatt végig önellátó módon üzemeltünk, és pusztán a gyermekek és a kapusok, iránti szeretet, valamint a tanítványok sikerei tartották és tartják fenn a mai napig is az Iskolát, ami mára nemzetközivé is tudott válni, hiszen Dunaszerdahelyen is tartok edzéseket az ottani Akadémián.
Az eltelt években az Elektromos, majd a Győri Dózsa pályáján is folytak a foglalkozások, de egy jó ideje és jelenleg is a DAC Sporttelepen ad otthont az iskola számára, ezért is szeretnék  köszönetet mondani, mint a mostani, mint pedig a múltban kapott pályalehetőségeket, és hogy ezzel segítettek minket idáig.
Ennek a jó értelemben vett „megszállottságnak”, illetve munkamániának köszönhetően az iskola, több jelenleg is aktív remek kapust nevelt ki, akik itt kapták meg az alapokat.
Azok közül, akik nálam kezdték meg pályafutásukat, itt van néhány név: Sebők Zsolt akit talán a legtöbben ismernek, de a fiatal tehetséges kapus Dombó Dávid is, aki jelenleg a Szombathelyi Haladás NB I-es csapatának tagja, vagy a hölgyek közül Bogdány Evelin, de Győr-Moson-Sopron  Megyében sok-sok hálóőrt fel lehetne sorolni.

Jelenleg is 25 fős létszámmal működünk, természetesen inkább fiúk, de 3 lány is a csapat tagja, tehát Őket is szeretettel várjuk.

Az edzések heti 2-3 alkalommal kerülnek megrendezésre korcsoportonként külön vagy együtt, a lényeg az, hogy jó hangulat legyen és a munka mellett és a fejlődés mellett a legfontosabb, hogy szeressenek ide járni a gyerekek! 

Ez hála Istennek így is van, hiszen, a mostani létszám is ezt mutatja!

Az pedig, hogy felvesszük Ádám nevét természetes volt hiszen összetartó jó közösséget alkotunk , és a Vele együtt töltött idő alatt is nagyon megszerettük, hiszen jó ember és jó kapus volt, akit szerettek a társai, és tanulni is tudtak Tőle, és Ő nem volt rest tanítani a kisebbeket.

Óriási veszteségnek éltük, meg elveszítését, de elképzelni sem tudom, hogy milyen fájdalmas, volt ezt a szörnyűséget átélni Málics Gyulának, aki az első edzője volt,és akit szintén meghívtunk a névadóra és tiszteletét is tette.


Oktató:
Kopp András